Igen, 6 év... Mert úgy kezdődött, hogy férjhez mentem. Sajnos. Ezt, hogy sajnos, már annak a kissé borús augusztusi napnak a délutánján is tudtam. Hogy ezt nem kellene csinálnom. Tisztán emlékszem, hogy ezek a szavak visszhangoztak a fülemben, amikor próbáltam belebújni a menyasszonyi ruhámba. Abba a ruhába, amit 150 km-rel odébb varrattam, és egyáltalán nem olyan lett, mint amilyenre kértem, de nem mertem hisztizni, nehogy azt higgyék, agyamra ment az esküvő. Pedig nem az ment az agyamra.
Három évig voltunk házasok. Az esküvő előtt két hónappal eldöntöttük, hogy szabad utat engedünk az ivarsejtjeinknek, a hitelesítési napig még úgysem látszana. De aztán nem történt semmi hónapokig. A terhességi teszt-gyárak rajtam gazdagodtak meg. Délutánonként kutyát sétáltattam, és közben összeismerkedtem néhány környékbelivel, akik fura, de szintén kutyát sétáltattak. Köztük volt András is, aki hetvenen túl is ragaszkodott hozzá, hogy tegezzem, de ami még furább volt, már az első beszélgetésünkkor a szaporodás témakörét dobta fel. Rövidesen kiderült, hogy nem szatír, hanem nőgyógyász volt, illetve nyugdíj mellett még mindig rendel a városi SZTK-ban, nincs elég orvos a városban ugyanis.
Ekkor még nem tudtam mi bajom lehet.
El is hívott magához, hogy majd ő jól megvizsgál, és menni fog minden, mint a karikacsapás. Egy vérvizsgálatot írt ki, és elküldött ultrahangra. Csak el kellett sétálnom egy folyosóval arrébb, és máris széttárt lábakkal feküdtem a vizsgálószékben. Ilyen gyorsan mennek a dolgok, ha az orvos haverok átszólnak egymásnak telefonon, hogy: Helló Józsi, itt egy kedves kislány barátom, nézd már meg! Ez a Józsi (álnevű) tényleg villám Mcqeen volt, nem túlzok, 14,5 másodperc alatt megállapította, hogy dermoid cisztám van. Vissza Andráshoz, aki rögtön felhívta egy másik kollégáját a klinikán, hogy: Szervusz Gyuri barátom, van itt egy kedves kis barátom dermoid cisztával, megoperálnád?
Így kerültem a a klininka igazgatóhelyetteséhez, aki egy konzultáció után befektetett egynapos műtétre.
A dermoid cisztának rögtön utánanéztem, vannak szaftos operáció-videók is a TeCsöved-en. Ha láttad a bazi nagy görög lagzi című filmet, akkor tudod miről beszélek:
"Volt egy nágy púp, itt a nyákámon. És mikor jött nálam a klimax, ez á púp elkezdett nőni. Ná, akkor csinálták egy biszipopsziát, és találták benne fogákát, meg edzs kis gerincoszlopot."
A dermoid ciszta még magzati korunkból üzen, mikor is néhány sejtünk nem a megfelelő helyre került, és ott kezdett új életet. Növeszt magának hajat, fogakat, még akár végtagokat is.
Ekkor még azt hittem, dermoid cisztám van.
A beavatkozás előtt kikérdeztek: mikor menstruáltam először, milyen hosszúak a ciklusaim stb. Ja, és kaptam beöntést, illetve a nővér egy életlen borotvával próbált megszabadítani a félnapos szőröcske kezdeményeimtől. Tiszta véres pöttyös lettem. De se egy új vizsgálat, se újabb ultrahang nem történt, a műtétemet arra a 14,5 másodperces vizsgálatra alapozták.
Egy nálam pár évvel fiatalabb (én akkor 27 voltam), zokogó lánnyal együtt várakoztam a műtő előtt. Nem mertem kérdezni semmit, nem is szóltam, mert kiderült, hogy abortusz miatt van bent. Csak az járt a fejemben, hogy miért ilyen igazságtalan az élet?
Összefoglalva a történteket: nem dermoid cisztám volt, hanem csak egy szokványos, sima ciszta, amit szépen kivettek. (És amit meg sem kellett volna operálni, ha esetleg még egyszer valaki megnézi ultrahanggal). Ha már ott voltunk, átfújtuk a petevezetőit is, hátha az a családtervezésünk kerékkötője -mondta a doktor és köszönet nélkül zsebre tette a harmincezres borítékot. Egy éjszakát bent kellett töltenem, férjem be sem jött, mondván fáradt volt. 300 méterre laktunk a kórháztól, munkából hazafelé épp útba is esett volna neki. Itt már az a maradék egy tizedszázalék belé vetett reményem is kezdett elpárologni, ami az után maradt, hogy a lakodalmunkon közölte, azért nem táncol velem, mert itt vannak a rég nem látott barátai, és velük akar foglalkozni.
Ekkor depressziós lettem (tényleg).
Valami miatt ezután is még majd egy évig vele maradtam, nem tudom milyen kezdődő elmebajom lehetett. Akkor dobbantottam végleg, mikor egy sötét, depressziós korszakomból felocsúdva kiderült, hogy Crohn-betegségem alakult ki a folytonos stressz miatt.
Három év után szépen, hivatalosan is elváltunk.
Eztán egy kis szünet következett, majd 2013 júniusában rátaláltam Dzsé-re,aki teljesen az ellentéte az exemnek, például kimutatja, hogy szeret. :P
Hozzáköltöztem vidékre, ahol szépen építgetjük a nyugodalmas kis vidéki élünket méhekkel, csirkékkel, bio zöldségeskerttel. Munkát is találtam, határozatlan idejűt, igaz 2x45 percet utazom naponta, de így is megéri.
Szinte az első perctől kezdve biztosak vagyunk mindketten abban, hogy gyereket szeretnénk, és hogy egymástól szeretnénk. :) Felkészítettem őt arra, hogy lehet, nem lesz egyszerű teherbeesnem, az előző három év példáján okulva, igaz, akkor ha havonta egyszer összebújtunk, az rekordnak számított. Most viszont a napi egy is kevésnek bizonyult.
Ekkor azt hittem, nincs rendben a ciklusom.
Elkezdtünk azért kivizsgálásokra járni, előbb Pécsre, majd Szigetvárra, mert ott rendelt a doki, akihez magánrendelésre Pécsre jártam. Nem volt túl gazdaságos egy vérvétel miatt 240 km-t autózni, főleg, hogy nem talált semmit, Mastodynon homeopátiás cseppeket itatott velem, a mensi előtti barnázás megszűntetésére. Nem használt.
Ekkor azt hittem, nincs peteérésem.
Önszorgalomból ittam a cickafarkfű-palástfű tea kombót, szedtem barátcserje kapszulát hónapokig. Tavaly tavaszra Dzsé bemesélte magának, hogy vele lehet a baj, és elment egy szekszárdi urológushoz. Az urológus továbbküldött bennünket egy magánnőgyógyászhoz, aki főként meddőséggel foglalkozik. Szekszárdi Meddőségi Centrum táblát tett ki az ajtaja fölé, hogy erre ki adhatott engedélyt, még sejtésem sincs. Minden vizsgálatért elkért 6-10 ezer forintot. Vérvételt azonban nem tudott kiírni "adminisztrációs okok miatt". Andrológiai vizsgálatot is csinált, ami szerint Dzsé srácai extravagánsak. Mármint szuperjók. Engem nézegetett ultrahangon, mindig volt érett tüszőm. Egyszer felírt tüszőrepesztőt, de sajnos az sem hozott eredményt.
Sokat üldögéltem a rendelőjében, volt időm megfigyelni a kiírásokat, például az árlistát, amin ez állt, inszemináció 15000 Ft.
Eddig szerencsére nem merészkedtünk el, inkább adtunk még néhány hónap esélyt a természetnek. Eredménytelenül.
Közben a helyi nőgyógyászom tanácsára elkezdtem egy reflexológus nénihez járni talpmasszázsra. A nőgyógyászom feleségének(!) állítólag ő idézett elő peteérést, mikor már az orvos-kollégák sem tudtak mit tenni. Ő rögtön ingával kezdett, a himbálózásból megállapította, hogy mit kellene ennem és mit nem- Búza, rozs és kukoricalisztet pl. nem. Normaflore-t viszont igen. Be is vettem belőle egy fél kupaknyit, háromnapos hasmenés lett az eredménye. Pedig én szóltam, hogy Crohn-os vagyok! Egy dolgot a hazai nőgyógyászom és ez a reflexológus néni is jól látott, stresszes, feszült voltam mindig. Kineziológust javasoltak.
Ekkor azt hittem, az elmém nem akarja.
Az egyik kolléganőm hívta fel a figyelmem egy pécsi kineziológus-pszichológusra. Ő a tökéletes kombináció, nagyon sokat segített, hogy ki tudjak mászni a saját magam által gyártott, szögesdróttal bélelt gödörből. Virágcseppeket itatott velem, és a izmaim reakciójából húzott elő fura emlékeket a múltamból, amikre nem is gondoltam. Nem tudom, hogy a gyermekvállaláshoz nyitottabbá váltam-e, de az biztos, hogy magammal és a családommal (gyermekkori élmények miatt) megbékéltem, és ma már sokkal nyugodtabb, és kiegyensúlyozottabb vagyok. Pedig mindössze két alkalommal jártam nála, de sokkal többször nem is kell, maximum három kezelést javasolt.
Ekkor azt hittem, normális nőgyógyásszal még nem találkoztam.
